2011. június 28., kedd

A lárva-várt pillanat

Végre elérkezett a nap, amikor nagy sokára az egyetlen Mecynorrhina ugandensisem úgy döntött, hogy megkezdi a kifejlett bogarak életét. A bábkamra megépítésétől pontosan 3 hónap telt el eddig.
Párja pontosan 7,5 hónapja épített hasonlóan bábbölcsőt magának, így ha ki is kelt volna, kettejüknek nem lehetett volna utóduk a nagy időeltolódás miatt. Ez kimondottan érdekes, hiszen mindkettő L3 lárvaként került hozzám, azonos mérettel.

Íme néhány kép a kikelés pillanatát követően:




A képek külön-külön megtekinthetőek itt.



2011. június 22., szerda

A kivétel

Abban az esetben, ha a kongói rózsabogár bábbölcsője komolyan megsérül, általában nem sok reményt fűzhetünk a kikeléséhez. Ennek láthatjuk egy ellenpéldáját az alábbi képeken. Az ő bábbölcsőjét a kikelt bogarak megrongálták. Ez miatt elkülönítettem egy befőttes üvegbe, némi levélkorhadék tetejére helyeztem, és lezártam az üveget. A dolog érdekessége, hogy teljesen egészséges bogár kelt ki belőle.



Bizonyos szinten ide tartozik még az az észrevétel, hogy a kongói rózsabogarak a táptalaj legfelső, eléggé száraz részét részesítik előnyben bábozódás szempontjából. Gyakran a felszínt borító kéreg aljára vagy közvetlenül az alá építik a bábkamrájukat.
Ezzel szemben a jáspis rózsabogarak az alsóbb, nedvesebb rétegeket kedvelik, és gyakran előfordul, hogy az üvegre építkeznek, mint ahogy azt alább láthatjuk is.


Új terrárium

Mivel idén elég szép számban keltek a szumátriai orrszarvúbogarak ezért az eddigi terrárium elég szűkösnek bizonyult. 



Mellesleg az orrszarvúbogarak és a rózsabogarak kimondottan eltérő életkörülményeket igényelnek. Ha pedig az alábbi képen látható szarvakkal rendelkeznek a bogarak, akkor kimondottan ajánlatos a megfelelő nagyságú élettér és elegendő táplálék biztosítása.



Az új terkóban elegendően mennyiségű (50 l) és mélységű (33 cm) táptalaj elfér.


Ebben lesznek az orrszarvúbogarak. A nőstények a 2 jelű helyen némileg agyagos földet találnak majd peterakáshoz. A kikelő lárvák választhatnak majd a kisebb mennyiségben felkínált 1-es helyen található levélkorhadék (tölgy) és a nagyobb mennyiségű -3- fakorhadék (nyár) között. A bogarak közlekedését és felborulásának elkerülését pedig a 4-gyel jelölt mászóágak biztosítják.

A táptalajból a nem kívánt élőlényeket a berendezett terrárium napoztatásával oldottam meg - Éljen a nyár!-. Két napig a napon volt, amit valószínűleg nem sok állatka élt túl. 

Tehát költözhetnek az orrszarvúbogarak a rózsabogarak pedig fellélegezhetnek.

2011. június 2., csütörtök

Egy bogár élete

Az alábbiakban az eddig kikelt 5 Szumátriai orrszarvúbogár életének egyes részleteit kísérhetjük figyelemmel a petéből kikeléstől egészen az imágóvá alakulásig, mely durván 10 hónapig tartott.


(Katt a képre nagy felbontáshoz.)

2011. május 28., szombat

Szumátriai orrszarvúbogár - Xylotrupes gideon sumatrensis - 2011

Az idei első szumátriai orrszarvúbogárnak a petéből kifejlett bogárrá váláshoz 10 hónap szükségeltetett. Ebből a bábozódás kezdetétől, pontosabban a bábkamra megépítésétől számítva 3,5 hónap telt el. Egy kisméretű hím lett belőle, viszonylag fejletlen szarvakkal, de az újdonság varázsa ezt teljesen ellensúlyozza. Társai is hamarosan kelnek, sajnos amiket eddig láttam, mind hím lesz. Jó kis viadalok vannak tehát kilátásban...
A bogár:







2011. május 18., szerda

Kikelt jáspis rózsabogár

A bábkamra megépítésétől csaknem két hónap kellet ahhoz, hogy kifejlett bogárként lásson napvilágot az év első jáspis rózsabogara. Korábban már láthattunk képeket az építkező lárváról. A fejlődési folyamat fázisairól néhány kép:








2011. május 17., kedd

Bábozódik a Mecynorrhina ugandensis

Március 15-én határoztam el, hogy átvizsgálom az egyetlen Mecynorrhina ugandensis üvegét. Nagy örömömre hosszú várakozás után megérett arra, hogy bábbölcsőt építsen magának és belevágjon a bogárrá válás utolsó szakaszába. Mivel nem az üvegfalához építette a tákolmányát, így kénytelen voltam némi zaklatásnak kitenni, annak érdekében, hogy én is tanuja lehessek ennek az eseménynek.
A méretes bölcső jó fél tenyérnyi volt:

Először is egy kis kémlelőnyílást készítettem a falára:

Majd egy ötliteres befőttesüveg aljára helyeztem, így biztosítva a nagy mennyiségű szubsztrátot, mely remélhetőleg állandó körülményeket fog tartani számára:

A bölcsőt agyagos földdel szórtam körbe, és a lehetőségekhez mérten az üveghez tapasztottam:

Szerencsére a lárva még aktív volt, és az üveghez való tapasztást ő is elvégezte. Ez kritikus, hogy az atkák ne tudjanak behatolni a kamrába, amíg a báb tehetetlenül ücsörög ott.
Végső lépésként feltöltöttem az üveget a lárva korábbi táptalajával, majd sűrűn kilyuggatott tetőt csavartam rá:

A végeredmény: a kíváncsiságot némiképp kielégítő megfigyelést biztosító "ablak" a bogárra:


Azóta a lárva átvedlett bábbá:

Remélem őt már bogárként is megcsodálhatom majd. 
(A pajtiját sajnos megette, így utólag már tudom, hogy ezt a fajt nem jó ötlet együtt tartani.)

Mesterséges bábbölcső esetében is lehetőségünk van a bogár szemmel tartására, de remélhetőleg ez is beválik

Mesterséges bábbölcső készítése oázisból: video 


2011. április 15., péntek

Egy kis egzotikum

Az alábbi képen egy közepes méretűnek számító hím Szumátriai orrszarvúbogár és egy nőstény szarvasbogár (Lucanus cervus)látható. A két bogár nagyjából azonos méretű, habár az orrszarvú jóval zömökebb. Természetes magyarországi környezetben elég ritka látványnak számít :-)

2011. március 12., szombat